Multam mocska

Multam oklendezem; mintha gyomorszajon vagott volna valaki.

Rosszul vagyok.
Konnyek fullasztanak. Levegoert kapkodok. Taknyom - nyalam egybefolyt, fullaszt, fojtogat: erosodik a hanyinger.

Meztelenul fekszem a hideg csempen, a fugaba probalok kapaszkodni apro kormeimmel, fulem sipol, a sotetseg betakar... Eszmelek... Ujra oklendezem, majd egy erosebb ingerrel sulyosabb, fako masszakent eddigi eletem a feher csempere hanyom... Fejem a kad szelere tamasztom. Remegek, hangosan nyogok. Sirok.

Megfekudte minden a gyomrom. Gyulolom magam. Probalom szilankosra tort lenyem apro darabjait osszeszedni, de nem megy: eltort minden, sok darabka el is veszett, nem lehet osszeragasztani mar... Megprobaltam. De mar nem az a lany nez vissza a tukorbol ram... Nem ismerem ot. Felek tole, riaszto kulseje gazdatestkent hordozza beteg lelket. Nem kellett, s igy mar nem is kell senkinek.

Megallithatatlanul zokogok. Faj minden lelegzet. Nem birom tovabb.