Dead end

Ulok. Szemeim csukva, gondolkozni probalok, osszegezni, lezarni, de nem igazan megy... Még maradt kb. egy hetem itt... aztan... visszater minden a semmibe. Semmibol jottem, a kor bezarul hat, visszaterek...

Egyre inkabb elveszettnek erzem magam. Mintha ontudatlanul firkalnek tele fekete filctollal egy elottem feherlo papirt...Aztan ujra oda tekintek... a feketet festem feketere, de ugye... egy bizonyos tonusnal ugysem lehet sotetebb, meg akkor sem, ha a lap mar kezd atazni es szetfoszlani a filc alatt...
Lapozni nincs hova. A fuzetem betelt. Maradt ket lehetoseg. A nagyon fekete, es a halvanyabb...

Ujra dobozok, taskak elott ulok... probalom belehajigalni eletem apro morzsait... utalom ezt tenni... de nem maradt link, amihez kapcsolodhatnek, szabadgyokkent sodor az elet tengere, huz a melybe, invital egy utolso, melytengeri bridzspartyra, ahol mar varnak ram...
Elkoszonni sincs idom senkitol, csak dobalom es dobalom a dobozokba onmagam reszeit, hogy egy morzsanyit se hagyjak itt magambol, ennek a vilagnak. Ugysincs kinek, ugysincs miert, ugysincs... semmi mar...
Erot kell meg venni egy utolso tango erejeig magamon. Ez a tango nem Parizsban lesz...

Leleteim szorongatom, varom, hogy a feher ruhas megfaradt nover kiszoljon, s unottan, kozonnyel a szemeben behivjon a fertotlenitoszagu szobaba azzal, hogy foorvos ur var...

Var...varni... van, amikor ez a szo mar semmit nem jelent, hiszen az ido... igen. Az ido surget. Nincs lehetosegunk varni...
Ilyenkor atfut az ember agyan mindaz, amit nem tett meg, vagy nem tehetett meg... atertekelodik minden. Nem targyakra, utazasokra gondol ilyenkor az ember... inkabb arra, hogy kit nem tudott megolelni, kinek nem tudta elmondani mennyire szereti, hogy ne haragudjon, es csak egy boldog, onfeledt percert is mit meg nem adna... De mindenki csak sajat maga tetteert adhat szamot. Ha a masik oldal eltaszit, hiaba teszel meg mindent... Vagyhatsz valamiert csak... nem teljesulhet be soha mar. Nincs idod varni... menned kell, pedig most nem akarsz.
Aljas ez az ido...
Nagy levego: menjunk hat, hisz mennunk kell...