De miert

Csak rohog a pofamba.

Itt ul a mellkasomon, es rohog a pofamba. Hofeher fogai vakitoan csillognak, nyala folyni kezd az arcomra, de az utolso pillanatban voros nyelvevel visszanyalja meleg lehelletet onto szajaba.
Szemeit le nem veszi rolam, mereven bamul.

Ez a nap is ilyen, pedig igyekeztem letiltani mindenhol, hiszen feltett kerdesemre tudtomra adta halogato hallgatasaval, hogy semmit nem szandekozik velem tenni ebben a budos eletben.

De akkor miert ul meg mindig itt, meztelen mellkasomra tapadva lenyenek hianya...