Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Csak várni

2018-01-23

Tekintetedtol megbenulva ulok a szeken. Szemem sem rebben.
Gyonyoru cakkos ajkaid lathatatlanul gyoztes mosolyra huzodnak.
Smaragd arnyalatu vizfestekzold szemeid pillantasa fogva tart.

Felallsz. Pislogni sem merek, tekintetemmel kovetem mozdulataid.

Elem lepsz, lehajolsz hozzam. Erzem finom, pihepuha borod parolgasanak illatat, a nyalam osszefolyik a szamban, kormeim a szek karfajaba vajom. Vágylak. Te tudod ezt. Jol tudod mennyire nagyon.

Kezed megindul arcom fele, lehunyom szemeim, szinte erzem ujjaid perzselo erinteset, nyomnam arcom tenyeredbe, de lebenulok a kozeledben, ugy vagyom lelkedre, testedre.

Nem tortenik semmi. Kinyitom szemeim. Bordaszilankjaim mar nyitott konyvkent terulnek szet, epp szivem teped ki, mint egy regi, neked nem tetszo konyvjelzot. Erdekes, nem erezek fajdalmat.

Magad elott tartod eros ujjaid kozott a még meg-megdobbano voros szinu szivem, aztan ivelt ajkaidhoz emeled azt.
Diadalittas tekinteted ram szegezed, rozsaszin nyelved vegigsiklik a meleg, véres huscafaton, aztan egy mozdulattal a mogotted levo sarga kukaba hajitod. Gyoztel. Mindent megkaptal, pedig valojaban tolem nem volt szukseged semmire.

Még latom feher polod hatat, ahogy tavolodsz. Egyre messzebb es messzebb...

Csak ulok tovabb. Megbenulva. Azon a szeken.

Meg mindig. Varom. Hatha visszatersz.





Hozzászólások (0)